KARÁCSONY SZÍNEI A 2019-ES TREND SZERINT

A karácsony már hónapok óta a mindennapjaink része, hiszen a Menta Marketing Ügyfeleit már jó előre, az ősz végén felkészítettük karácsonyi szezonra, az év végi őrületre. A karácsony színei a 2019-es trendek szerint kaptak méltó helyet a munkáink során. Elkészültek Ügyfeleink grafikái a karácsonyi céges ajándékokra, a karácsonyi voucherek, képeslapok, matricák, a karácsonyi postok és hirdetések, de karácsonyi hangulatba öltöztettük a social media csatornáikat is.

Már dübörögnek az ünnepi kampányaik, jönnek az eredmények. Így Ők teljes nyugalommal lógathatják majd a lábukat a kandalló mellett, a karácsonyfa fényeibe révedve tojáslikőrtől kótyagosan, majd pedig büszkén, elégedetten és boldogan fognak pezsgővel koccintani szilveszterkor, hiszen: SIKERESEN ZÁRHATJÁK AZ ÉVET! Most bepillantást engedünk neked a kulisszák mögé, és megmutatjuk, hogy mik a

KARÁCSONY SZÍNEI A 2019-ES TREND SZERINT

A KLASSZIKUS KARÁCSONY PIROS

Őszintén bevallom, hogy a személyes kedvencem. És az is nagyon jó benne, hogy a klasszikus színek szerencsére sosem mennek ki a divatból. A „karácsony piros“ masszívan tartja magát az élen, teljesen megérdemelten. Meleg és családias hangulatot kölcsönöztünk vele a kreatívoknak. Istenien passzolt hozzá a fehér, a fekete, a fenyő zöld és még az arany is.

AZ EXTRÉM FEKETE-FEHÉR KARÁCSONY

Természetesen a hó színe sem maradhatott ki idén. A fehér szín ráadásul remekül kombinálható más színekkel és igazán feldobja pl. a fenyőfa sötétebb zöld színeit. Igazán elegáns megjelenést kölcsönöz, főleg akkor, ha többféle textúrában is megmutatjuk a grafikákon. Például a csillogó és a matt keverékével mennyei hatást tudtunk kelteni. Idén a fehéret feketével vagy nagyon sötét szürkével kiegészítve merésszé, drámaivá és végtelenül elegánssá varázsoltuk a karácsonyi marketing anyagokat.

A NŐIES FÁRADT RÓZSASZÍN

Legfőképpen azon ügyfeleinknél használtuk idén, ahol döntően hölgyekből áll a célcsoport. Hiszen ezzel a színnel nőiességet és meleg hangulatot tudtunk adni a grafikai anyagoknak. Igazi hívogató hatást értünk el vele. Kiegészítő színként leginkább szürkét vagy fehéret használtunk, de a rózsaszín több árnyalatát is csatasorba állítottuk.

A KARÁCSONY CSILLOGÓ EZÜSTBEN

Szikrázó ragyogás, stílusos megjelenés, elegancia. Ezekkel a tulajdonságokkal mind-mind rendelkezik az ezüst. Más színek hatását is tudtuk vele fokozni és garantáltan ünnepi hangulatba ejti még a grincseket is.

Ha Te nem voltál ennyire jól szervezett és bölcsen előrelátó idén, azt javaslom, hogy már most vésd be a 2020-as marketing és kommunikációs naptáradba a októberre: elkészíteni a karácsonyi kampányokat! Mi pedig segíteni fogunk neked, itt találsz bővebb információt a GRAFIKA szolgáltatásunkról »»»


KÉRD SZEMÉLYRE SZABOTT ÁRAJÁNLATUNKAT!

Benne AJÁNDÉK szolgáltatások 65.000 Ft értékben: